Azt hiszem, az FC Barcelona hires jelmondatát nem csak a katalán öntudattal rendelkező futballrajongók tették magukévá Európa-szerte, hanem mindenki, aki 2009-ben nem angol királyt szeretne ültetni a kontinens trónjára.
A Barca nem csupán egy nagyszerű csapat, hanem maga a remény, jelenleg az egyetlen lehetséges alternatíva az angolok megállítására. Megdöbbentő fölényre tettek szert a Premier League-csapatok az utóbbi években a Bajnokok Ligájában. Az AC Milan 2007-es diadala óta (az elődöntőben a Manchester Unitedet, a fináléban a Liverpoolt verték Maldiniék) a Barcelona az egyetlen olyan egyesület, amely egy párharc során le tudott győzni egy angol klubot. Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy milyen körülmények között jutott tovább az elődöntőben. A többiek megmérettettek és könnyűnek találtattak. A tavaszra maradt három olasz gárda mind angol kéz, illetve láb által hullott el, közülük a legjobb, az Inter rúgott gól nélkül simán esett ki az MU ellen. A Real Madridot megalázta a Liverpool, a többiek pedig tényleg szinte labdába seem rúgtak.
A Barcelona “angolosan” agyoncsapta a Lyont és a Bayern Münchent, és valahogy átrágta magát a Chelsea-n is. Játéka hűen a hagyományokhoz a labda gyors járatására, és földön futó gyors támadásokra épül. Ahogy Daniel Alves, a jobbhátvéd fogalmazott: a csatársorban Eto’o a gólgép, Henry a stílus, Messi pedig egyenesen futballisten.
A tréner, Pep Guardiola, aki a Barca első BL-címekor 1992-ben a döntőben még játékosként segítette a klubot, most edzőként első felnőtt szezonjában megnyerte már a spanyol bajnokságot és a kupát is. Bár szerényen úgy fogalmazott, hogy ezzel a Barcelonával ez mindenkinek sikerült volna, tegyük hozzá, ez korántsem igaz. Kétségtelenül legnagyobb erénye, hogy hagyja játszani a nagyokat, nem restell mindenkit a csapatba állítani, aki a szó klasszikus értelmében tud futballozni. Ha a múltkor azt írtam, hogy a MU védelme erősebb mindenkinél, így a Barcelonáénál is, akkor azt hiszem a középpályán a Barca mindenképp a világ és a Manchester előtt jár.
Yaya Touré szívós védőmunkája mellett a két spanyol Európa-bajnok Xavi és Iniesta a világ leglabdabiztosabb kettőse, amely a játék ritmusáért felel. Ha párhuzamot vonunk a 2007-es megleckéztető Milannal, akkor láthatjuk, hogy a világklasszis Kakán kívül leginkább a középpályás Pirlo–Gattuso tengelynek köszönhették az olaszok a MU megállítását. A Barcánál az összjátékba bármelyik védő is gond nélkül bekapcsolódik, érzésem szerint az eltiltott Daniel Alves és Abidal nem csupán a védelemből hiányzik majd, hanem az ő támadójátékuk fog hiányozni a fináléban.
Ha a Barca képes lesz a labdát sokat birtokolni, futtatni és ezzel fárasztani az ellenfelet, akkor játékban mindenképp felül kerekedhet. Győzelmet viszont csak akkor arathat, ha azt a néhány – és ez alatt ne hat-nyolcra gondoljunk – helyzetét gólra váltja, lehetőleg még a mérkőzés korai szakaszában az első gólt megszerezve. A katalánok összeszokottak, a bajnokságban több mint 100, a BL-ben több mint 30 gólt rúgtak már, ráadásul keretük 12 tagja a Barcelona utánpótlásbázisán nevelkedett, és ez a katalán öntudat ellensúlyozhatja a Manchester United játékosainak picit nagyobb nemzetközi tapasztalatát.
Mes que un club. A katalánok számára a Barca több, mint edgy klub. Szerdán késő este erről egész Európa így vélekedhet.
