Heuréka! (Megtaláltam!) – kiáltott fel a görög polihisztor, Arkhimédész az i. e. 3. században, és azonnal kipattant a fürdőkádból, hiszen megoldotta a felhajtóerővel kapcsolatos problémát, amelyet ma már Arkhimédész-törvényként tisztelünk.
Eureka – lelkendeztek az angolok, hiszen 2007-hez és 2008-hoz hasonlóan idén is három csapatuk jutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Az biztos volt, hogy egy elődöntősük lesz, hiszen Chelsea és a Liverpool egymás ellen játszott, és felejthetetlen párharcuk után a londoniak diadalmaskodtak.
A címvédő Manchester United Portugáliában Portugáliának, Cristiano Ronaldónak köszönhette továbbjutását, hiszen a portói mérkőzés egyetlen gólját az aranylabdás szerezte. Érdekesség, hogy az elmúlt idény csoportküzdelmei során egy másik portugál csapattal, a Sportinggal hozta össze a sors az MU-t, és akkor egykori klubja ellen, az idegenbeli 1-0-s mérkőzésen szintén C. Ronaldo jegyezte a mindent eldöntő találatot.
A szerdai nap másik mérkőzésén az Arsenal a vártnál könnyebben intézte el a Villarrealt, úgy, hogy első számú kapusa, Almunia és a teljes védelem (Sagna, Gallas, Djourou, Clichy) hiányzott. Wenger együttesében egyébként kilenc 26 éven aluli játékos szerepelt a kezdő tizenegyben, és meglepő módon két angol is, az első gólt szerző Walcott és a 19 éves Gibbs. Az Arsenal ebben az idényben otthon a Bajnokok Ligájában még gólt sem kapott, és góltalansági sorozata lassan a 2006-os évet idézi, amikor az ellenfelek több mint 900 percen keresztül nem tudták bevenni az Ágyúsok hálóját, és ennek is köszönhetően az Arsenal egészen a döntőig jutott.
Most viszont a lecke fel van adva, hiszen az elődöntőben Arsenal–Manchester United, és ezzel egy újabb Sir Alex Ferguson–Arsene Wenger párharc következik. Ez lesz kettejük 38. és 39. egymás elleni összecsapása, de az első kettő az európai porondon. Eddigi 37 párharcukból nyolc döntetlen mellett 15-ször az Arsenal, 14-szer a Manchester nyert. A két ősi rivális akár rá is unhat egymásra, hiszen az angol bajnokságban május 16-án egészen biztos megmérkőznek egymással, de még a FA-kupa május 30-i döntőjében is összefuthatnak. Egy hónapon belül négy MU–Arsenal mérkőzés, ez tényleg csemege lenne.
De vissza a Bajnokok Ligájához, ahol az angolok fölénye egészen elképesztő. A Milan 2007-es, Liverpool ellen aratott BL-győzelme óta angol csapat nem veszített párharcot vagy döntőt nem angol együttes ellen. A fent említett párosítással az is biztossá vált, hogy ahogy az elmúlt öt évben mindig, most is lesz legalább egy angol BL-döntős, és ha a Barcelona nem tudja megismételni a Milan két évvel ezelőtti bravúrját, akkor a tavalyi idényhez hasonlóan idén is angol házidöntőt láthatunk majd, igaz, nem Moszkvában, hanem Rómában.
A szigetországiak pénzügyi és szakmai fölénye szembeötlő, bár érdekes egy olasz, a 2006-ban a válogatottal világbajnokságot, korábban a Juventusszal BL-t nyert Marcello Lippi markáns véleménye: „Az angol csapatok nem az angol futball erejét jelzik, hanem a globalizációét. Játékosaik a világ minden tájáról érkeznek Angliába, külföldiek az edzőik, és a klubok tulajdonosai sem angolok. Ez már nem angol futball, ezek csak jogilag angol csapatok.”
Lippi véleményétől függetlenül az angolok eufóriája érthető, a futball felhajtóerejének, az anyagi és a szakmai háttér összefüggéseinek törvényeire ők mutattak rá a XXI. században. Ahogy Arkhimédész törvénye még ma is él, ugyanúgy az övék is fog. De tanulsággal szolgálhat Arkhimédész halála: a 75 éves tudós épp egy matematikai problémát oldott volna meg, amikor leszúrta őt egy római légiós, akire halála előtt így kiáltott: Noli turbare circulos meos! (Ne zavard a köreimet!)
