Finoman fogalmazva is arcátlan csusztatás lenne részemről, ha azt állítanám a BL-döntővel kapcsolatban: én megmondtam. Ám mivel a régi mondás szerint a sportriporter az az ember, aki csalhatatlan biztonsággal megjósolja mi fog történni, hogy utána kérlelhetetlen logikával levezesse, miért történt éppen az ellenkezője; én meg csak valami sportriporterféle volnék, vágjunk bele.
A döntő kapcsán szinte minden szakember egyetértett, nem csak a két csapat, hanem a két kolosszális futballcsillag, Cristiano Ronaldo és Messi különharcát is várhatjuk. Elemzések egész sorából kiderült, melyet egyébként minden futball iránt érdeklődő tudott: mindketten remekül cseleznek, az összjátékba jól kapcsolódnak be, Messi inkább a bal, Ronaldo inkább a jobb lábával eredményesebb, de egyikük sem jön zavarba, ha a rosszabb lábával kell lőnie vagy trükköt bemutatni. Egyetlen egy mutató van, amelyet még a legelvakultabb Messi-rajongók sem vitattak, Ronaldo már csak termetéből adódóan is sokkal jobban fejel. Erre mi történt a döntőben? Elég kifacsart helyzetből Messi volt az, aki egy fejessel eldöntötte a finálé sorsát.
Egyértelműnek tűnt az is, hogy két gigász csapatrészeit összehasonlítva a Manchester United majdnem komplett védelme sokkal jobb, mint a Barcelona összetákolt hátvédsora. Ehelyett a tétmérkőzések kétharmadán gólt sem kapó United védelmének két legbiztosabb pontjából csináltak bohócot a katalánok. Vidicset az első gólnál küldte el gyufáért Eto’o, Ferdinandot Henry ültette le egy megalázó csellel, hogy aztán Rio éppen egy argentin fejesnél mutasson be kirívóan bántó helyezkedési hibát.
Arra is utalt mindenki, hogy amíg a Barcelona egyfajta játékot tud játszani, de azt nagyon jól, addig a Manchester United két-három eredményes taktikával – attól függően ki lép pályára és ki hol lép pályára – tud futballozni. Ehelyett a valóság azt mutatta, hogy amíg a Barcelonában Puyol gond nélkül eljátszott ősrégi posztján a jobbhátvéd helyén, vagy Messi centerben kezdett, addig az első jó tíz percét követően a Manchester a kapott gól után teljesen tanácstalanná vált.
Zavarodott tekintetű, önbizalom nélküli futballt mutatott be a címvédő, körülbelül olyat, mint a Liverpool elleni bajnoki mérkőzésein. Kiderült, a Manchestert tényleg nagyon zavarja, ha nincs nála a labda, és igazából senki sincs, aki visszaszerezné az elvesztett játékszert. Megdőlt az a feltételezés is, hogy Daniel Alves és Abidal jobban hiányzik majd a Barcának, mint Fletcher a MU-nak. Más kérdés, hogy régen rossz, ha a Manchester United BL-győzelme attól függ, hogy az általam igen tisztelt Fletcher játszhat vagy sem.
A középpályán barcelonai fölény volt várható, és ez be is bizonyosodott. A mérkőzés emberének választott Xavi több mint 90, míg társa, Iniesta közel 90%-os biztonsággal passzolt, amely ezen a szinten is példátlan. Bár ha visszaemlékszünk, Fabio Capello vezetésével az angol válogatott csupán egyetlen vereséget szenvedett eddig, épp a spanyoloktól kapott ki 2-0-ra, és akkor is a Xavi vezette középpályás-sor leiskolázta a britek hasonló csapatrészét. A Barcelona vitathatlan fölénnyel, nagy magabiztossággal nyerte a döntőt, ezt még manchesteri részről is mindenki elismeri. Ezzel az is bizonyossá vált, hogy a Bajnokok Ligája legfőbb varázsa még mindig az, hogy soha nincs címvédés.
Jövőre persze a Barca megpróbálja, dehát a négy angol sztárklub, a Mourinho vezette Inter, a megújuló Real Madrid, a Van Gaaltól új impulzusokat remélő Bayern, és még egy-két meglepetéscsapat odaérhet. Az biztos, hogy legalább négy újonc lesz a mezőnyben, hiszen a német Wolfsburg, a belga Standard Liege, a még nem ismert román bajnok és a holland Alkmaar már a főtáblára jutott. A selejtezőben pedig további újonccsapatok – titkon reméljük, a Debrecen is – kivívhatja helyét a csoportkörben. Ha alkalmam nyílik az eddigiekhez hasonlóan testközelből figyelemmel kísérni a Bajnokok Ligáját, akkor a címben leírt igeidő múltról jelenre változhat, remélem ősztől is megmondom a magamét.
